nintenblog_sign_2.png

Hírözön: Fire Emblem Direct

Hírözön: Fire Emblem Direct

Fire Emblem Echos, Fire Emblem Heroes, Fire Emblem Warriors

A szerda este közvetített Fire Emblem Direct a vártnál is több újdonságot hozott a széria rajongói számára, ugyanis nem csak a korábban Switch-re bejelentett Fire Emblem Warriors-ról és az okoseszközökre érkező Fire Emblem Heroes-ról tudhattunk meg többet a műsorból, de az is kiderült, hogy a 3DS tulajok sem fognak unatkozni idén, ha a Nintendo egyre népszerűbb sorozatáról van szó. Nézzük sorba, hogy mik hangzottak el az adás folyamán!

Jön a Fire Emblem Echoes: Shadow of Valentia


Az egyik legnagyobb meglepetés, hogy a Nintendo egy újabb Fire Emblem játékot jelentet meg 3DS-re, méghozzá a korábban kizárólag Famicom-ra japánban megjelent Fire Emblem Gaiden alapján készülő Fire Emblem Echoes: Shadow of Valentina-t ami a sziget két birodalmának, az északi és a déli királyságának a történetét fogja elmesélni méghozzá a széria korábbi epizódjaira jellemző formában.

A sztori középpontjában Alm és Celica állnak majd, akik harcosként a két birodalom ellentétes oldalán harcolnak a háborúban. Az ígértek szerint a fentebb említett, felidézni kívánt cím nyomdokaira lépés azt jelenti, hogy a Shadow of Valentina játékmenetében kiemelt szerepet kap majd a szabad barangolás, a karakterek fejlesztése és a dungeon-ök jelenléte, így egy teljesen más élményben lehet majd részük a handheld tulajdonosoknak a Fire Emblem Fates játékok után.

fe_amiibo.jpg

Bár az adás során részleteket nem tudhattunk meg az érkező alkotás amiibo támogatásáról, két új figura, Alm és Celica is elérhetővé válnak majd a Fire Emblem Echoes: Shadow of Valentia megjelenésével egy időben, május 19-én.

Switch-re is készül Fire Emblem játék


Úgy tűnik, hogy nem csak egy mellékszál formájában fogunk majd találkozni a Switch-en a sorozattal, ugyanis már javában készül a végleges címmel még nem rendelkező új Fire Emblem játék a japán vállalat nemrég bemutatott új konzoljára. A széria ezáltal több, mint tíz év után fog visszatérni az otthoni konzolokra Wii-re kiadott rész után valamikor 2018-ban.

New 3DS-re is érkezik a Fire Emblem Warriors


 

A kiotóiak ismét kihasználják a népszerű kézikonzoljuk felújított változatának hardveres erején, ugyanis a korábban Switch-re bemutatott Fire Emblem Warriors nem csak az új gépre fog megjelenni idén ősszel, hanem New Nintendo 3DS eszközökre is, így nem kell feltétlenül a Nintendo új hardverét megvásárolnia annak, aki a Hyrule Warriors után kedvet kapott a további kaszaboláshoz.

A Nintendo Switch Presentation 2017 előadáson látott előzetes teljes változatát is megmutatták nekünk, amit fentebb meg is tekinthettek teljes terjedelmében.

A mobilokat is meghódítja a széria


Ahogyan azt már tudni lehetett, a Nintendo műhelyében már készül egy ideje az első Fire Emblem cím, ami kizárólag okoseszközökön lát majd napvilágot. Most végre hivatalosan is bejelentésre került a Fire Emblem Heroes, ami egy vadonatúj történetet ígér a sorozat korábbi részeiből ismert karakterekkel és a Fire Emblem Fates történései utáni időszak eseményeivel.

"A taktikai szerepjátékot teljes pompájában élvezhetjük kifejezetten mobilképernyőre kialakított, kisméretű térképeken, akár rövid menetekben is. Seregünket könnyed ujjmozdulatokkal irányíthatjuk, például támadhatunk úgy, hogy a szövetséges hőst egyszerűen az ellenség karaktere fölé húzzuk. Ha egy adott térképen minden ellenségnek sikerül fölébe kerekednünk, a győzelem a miénk. A hősök új formában elevenednek meg az illusztrátorok kezei által, továbbá új hangokat is kaptak.  

Az alaptörténet végigjátszásán túl a játékosoknak más játékmódokban is van lehetőségük fejleszteni hadseregüket, megmérkőzni egymással, stb. A rendszeres, ingyenes frissítések pedig gondoskodnak arról, hogy a játék folyamatosan új karakterekkel és tartalmakkal bővüljön, kitolva ezzel a lehetséges játékidő kereteit."

A bemutató során elhangzott információk szerint a játékban megtalálhatóak lesznek majd a sorozat konzolos részeire jellemző játékmenet-elemek, mint például az úgynevezett "fegyver-háromszög", ami megmutatja, hogy mely harcosok milyen ellenfeleket tudnak legyőzni a legkönnyebben, de új játékmódok is be fognak kerülni a programba, így a Fire Emblem Heroes rendelkezni fog egy Trainer Twower móddal, ahol a hősöket lehet majd fejleszteni, egy Spacial Maps opcióval, ahol a szezonális események kapnak majd helyet, valamint egy Arena Duals lehetőséggel, ahol kemény csatákban lehet része a játékosnak.

Minderre pedig nem is kell sokáig várni, ugyanis a Fire Emblem Heroes február 2-án fog megjelenni Androidos és IOS-es eszközökre egy időben, várhatóan a free-to-play modellt alkalmazva. Addig is Nintendo a játék weboldalán egy szavazást indított el: a legtöbb voksot kapó hősök bekerülnek majd a végleges alkalmazásba választható harcosként - érdemes tehát kiválasztani az általunk legszimpatikusabbnak ítélt karaktert, főleg, hogy 200 ezüst pontot is szerezhetünk a választással, ami a My Nintendo fiókunkra lesz jóváírva.

Nézd vissza a Fire Emblem Direct-et!


Ha kíváncsi vagy az összes elhangzott információra, akkor mindenképpen nézd vissza a teljes Fire Emblem Direct adást, ami már elérhető a YouTube-on, de akár itt, a beágyazott lejátszó segítségével is megtekinthető. Ti mit gondoltok a bejelentett játékokról?

Hírözön: Fire Emblem Direct Tovább
ÉLŐ: Fire Emblem Direct

ÉLŐ: Fire Emblem Direct

Nézd élőben a közvetítést ma este 23:00-tól

Egy héten már másodjára kell változtatnunk az alvási szokásainkon a Nintendo miatt: míg múlt hét pénteken a Nintendo Switch Presentation miatt kellett hajnalban felkelnünk, addig ma, azaz január 18-án szerdán este az érkező Fire Emblem Direct-nek köszönhetően maradhatunk fenn tovább, ugyanis az élő közvetítés - ahogyan arról egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk - hazai idő szerint 23:00-kor kezdődik majd.

Az adásban várhatóan a Nintendo Switch-re bejelentett Fire Emblem Warriors-ról is szó fog esni esni a következő hónapok valamelyikében érkező Fire Emblem mobiljáték mellett, és még az sem kizárt, hogy egy kis meglepetéssel is szolgálnak majd nekünk a sorozat fejlesztői. De természetesen ezek csak találgatások, a hivatalos közleményben a részletekről nem ír semmit a japán vállalat, az viszont biztos, hogy aki rajongója a szériának, annak érdemes lesz ma egy kicsivel később ágyba feküdni.

Az adásban elhangzott bejelentésekről holnap egy összefoglaló írásban számolunk majd be nektek itt, a Nintenblogon!

Fire Emblem Direct

Kezdés: január 18. (szerda) 23:00

ÉLŐ: Fire Emblem Direct Tovább
Reggie: A Switch és a 3DS jól megfér majd egymás mellett

Reggie: A Switch és a 3DS jól megfér majd egymás mellett

A 299 dolláros ár érdekében nem tartalmaz játékot a Switch-csomag

A Nintendo Switch észak-amerikai premierjén több újságírónak is lehetősége volt interjút készíteni a Nintendo of America elnökével, Reggie Fils-Aime-vel, aki pár olyan kérdésre is reagált az őt faggató sajtósoknak, ami több játékosban is felmerült a cég új konzoljának bemutatója után. Ilyen kérdés volt az is, hogy a többi géphez hasonlóan miért nem tesz elérhetővé egy olyan csomagot a Switch-ből, ami az eszköz mellett tartalmaz egy játékszoftvert is. A amerikai divízió vezetőjének válasza egyértelmű volt, szerinte ugyanis ebben az esetben az ár élvezett prioritást, így sajnos játékot már nem tudtak csomagolni a dobozba.

"Az első döntés amit meghoztunk az az volt, hogy milyen áron kínáljuk a konzolt annak érdekében, hogy az elérhető legyen az általunk megcélzott réteg számára. Ez Amerika esetében 299 dollár. [...] Ez után azt kellett eldöntenünk, hogy mit tartalmazzon a csomag. Egyértelmű volt, hogy a két Joy-Con-nak benne kell lennie a dobozban, ahogy a kábelek és a dokkoló ottléte is kritikusan fontos volt. Így tehát, hogy a csomagot 299 dollárért tudjuk kínálni ki kellett hogy hagyjuk a játékszoftvert a dobozból."

A 3DS jövőjéről szintén szót ejtett Reggie, aki elmondta, hogy a Switch egy otthoni konzol azzal az opcióval, hogy akár magunkkal is vihetjük, így szerinte a már lassan 5 évessé váló handheld és az új hardver szépen megférnek majd egymás mellett. "Még több olyan jelentős cím is kiadásra vár 3DS-re, ami biztosítja, hogy a konzol egy darabig el legyen látva szoftverekkel"- tette hozzá.

Amikor az újságírók új Metroidról vagy a Mother 3-ról kérdezték, csak annyit tett hozzá, hogy a Nintendo tisztában van a rajongói igényekkel, de jelenleg nem oszthat meg semmit a közönséggel, érdemes viszont figyelni a jövőbeli nyilatkozatait a cégnek. Akárhogy is nézzük, ez a válasz minden, csak nem nem - a remény hal meg utoljára.

Reggie: A Switch és a 3DS jól megfér majd egymás mellett Tovább
Új játékokkal bővült a Nintendo Switch leendő kínálata

Új játékokkal bővült a Nintendo Switch leendő kínálata

Az elmúlt napokban több alkotás is bejelentésre került a konzolra

Ahogyan az várható volt, több indie fejlesztő is csak napokkal a múlthét pénteki Nintendo Switch Presentation 2017 után jelentette be, hogy valamelyik alkotása a Nintendo új gépén is napvilágot lát majd. Így tett többek között a DotEmu is, akik az eredetileg a SEGA Master System-re megjelent klasszikusnak, a Wonder Boy: The Dragon's Trap című játéknak a felújított változatát jelentetik meg majd az új hardverre valamikor az év folyamán. Az ígérteik szerint az alkotás simán fogja bírni a 60fps-es képfrissítést dokkolt és handheld állapotban is, így a játékélményre biztosan nem lehet majd panasz a rajongók részéről.

Wonder Boy: The Dragons Trap előzetes


 

A Marvelous ezzel szemben jóval visszafogottabban adta tudtára a játékosoknak, hogy a 3DS-már elérhető Story of Seasons Switch-en is futni fog majd, ők ugyanis csak a Nintendo hivatalos japán oldalára tetették ki a játék logóját, ezzel tudtára adva a leendő vásárlóknak az örömteli információt.

És ahogyan arról már beszámoltunk, a Constructor HD is megjelenik majd az új platformra, méghozzá digitális és dobozos kiadásban is április 28-án, így a gép megjelenés után mindössze pár héttel már lehetőségünk lesz akár út közben is élvezni ezt a városmenedzselős klasszikust.

Új játékokkal bővült a Nintendo Switch leendő kínálata Tovább
Drágább lesz itthon a Switch, mint amire számítottunk

Drágább lesz itthon a Switch, mint amire számítottunk

...és a játékokat sem fillérkert osztogatják majd

A Nintendo Switch bejelentését követően a legtöbb hazai webáruház is feltette a kínálatába a japán vállalat új konzolját, azonban árakat nem sok helyen mertek kiírni a géphez, lévén még semmi biztosat nem lehetett tudni a hazai fogyasztói árról. Most viszont úgy néz ki, hogy a viszonteladók már megkapták a hivatalos árazással kapcsolatos információkat, ugyanis az egyik legnagyobb hazai webshop, a Konzolvilág pár órával ezelőtt frissítette az előrendelői listáját, amelyen a Nintendo Switch 114 999 Forintért, míg a The Legend of Zelda: Breath of the Wild alapkiadása 19 999 Forintért kínálják.

A 1-2-Switch áránál is egy elég magas összeg szerepel, méghozzá 14 999 Ft, pedig ez tipikusan egy olyan szoftver lehetne, amelyet minden konzolcsomaghoz alapból ajándékba adnak.

Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy hazánkban a világ többi országához képest sajnos kiemelkedően magas a forgalmi adó mértéke, de így is elszomorító látni, hogy az amerikai ajánlott fogyasztói árakhoz képest mennyivel többet kérnek majd el itthon a startnál a gépért és a játékokért. Kíváncsian várjuk tehát, hogy a közeljövőben hogyan változik majd a Switch ára, már ha egyáltalán változik majd.

Drágább lesz itthon a Switch, mint amire számítottunk Tovább
Arany Mario 2016 - Eredményhirdetés

Arany Mario 2016 - Eredményhirdetés

Szerintetek ezek voltak 2016 legjobb játékai

December közepétől csaknem egy hónapon keresztül szavazhattatok a kedvenc 2016-ban megjelent Nintendo játékaitokra az újonnan elindított Arany Mario 2016 szavazásunk keretében. Köszönjük mindenkinek, aki megosztotta a véleményét és az elmúlt hetekben kitöltötte az űrlapunkat - idén jelentősen több szavazat érkezett be, mint a tavalyi évben, ennek ellenére több kategóriában is mindössze néhány szavazaton múlt, hogy melyik alkotás zsebelheti most be a virtuális szobrocskát. Készen álltok az eredmények megtekintésére?

A legjobb Wii U játék


Azt, hogy a Wii U milyen évet zárt tavaly tökéletesen mutatja, hogy bár csak pár szavazattal, de a The Legend of Zelda: Twilight Pricess HD-t választottátok meg a konzol legjobb 2016-os játékának, ami ugyebár egy 2006-os alkotás újra kiadott változata. Természetesen az nem jelenti azt, hogy Link 10 évvel ezelőtti kalandja ne képviselné ugyanazt a magas színvonalat így, egy évtizeddel a megjelenése után, mint ahogyan azt a Wii-n és a GameCube-on tette, sőt, a felturbózott textúráknak köszönhetően még nagyobb élmény volt ismételten Wolf Linkkel szaladgálni Hyrule földjén, de azért elgondolkodtató, hogy nem volt olyan friss megjelenés, aminek jobban örültek volna a rajongók, mint egy remake-nek.

Mint azt említettem, a második helyezett Paper Mario: Color Splash csak pár vokssal csúszott le az aranyéremről, pedig tényleg megérdemelte volna azt, hiszen a Nintendo fejlesztői egy lélegzetelállító papírvilágot tártak elénk a Wii U-n. Dobogós még a Pokkén Torunament is, amit a Tekken fejlesztői készítettek még az év elején, és amelyben először kaptak szerepet a zsebszörnyek a tavalyi esztendőben.

1. The Legend of Zelda: Twilight Princess HD 25,4%
2. Paper Mario: Color Splash 23,7%
3. Pokén Torunament 18,6%
4. Tokio Mirrage Sessions #FE 8,5%
4. LEGO Star Wars: The Force Awakens 8,5%
5. Mario & Sonic at the Rio 2016 Olympic Games 6,8%
6. Star Fox Zero 3,4%
6. Nintendo eShop Selects: Fast Racing NEO 3,4%
7. Skylanders: Imaginators 1,7%
8. Nintendo eShop Selects: SteamWorld Collection 0%

 

A legjobb 3DS játék


Ahogyan arra számítani lehetett, az új Pokémon játékok - részben az óriási sikernek számító Pokémon GO hatására - már a szavazás kezdetétől vezették a listát a 3DS kategóriában, a pénteki lezáráskor pedig kiderült, hogy hatalmas fölénnyel meg is nyerték az ebben a csoportban kiosztott serleget. Alola szigetei egy teljesen új, a franchise korábbi epizódjaitól teljesen eltérő hangulatot adtak a játéknak, nem beszélve a Pokémon Moon éjszakai jeleneteiről, amelyek kifejezetten frissnek és újszerűnek hatottak. A zsebszörnyek Alola formái is sokat dobtak a játékmeneten, így kijelenthető, hogy a Pokémon Sun és a Pokémon Moon méltán nevezhető 2016 legjobb hordozható játékának.

Sajnálatos módon a figyelmetlenségemnek köszönhetően ebben a kategóriában mindössze 9 játék került jelölésre, így a Rhythm Paradise: Megamix-et már csak a szavazás lezárása előtti napokban tudtam felrakni a listára, de végül szavazat nem érkezett rá, így az összesítésnél úgy vettem, mintha nem is szerepelt volna a választható címek listájában. Elnézést kérek ezért, egy remek ritmusjátékról van szó, jó, sajnos így már nem tudjuk meg, hogy hol szerepelne a toplistánkon, de egy biztos: a dobogós helyezéseket ez a hiba nagy valószínűséggel nem befolyásolta.

1. Pokémon Sun/Pokémon Moon 34,4%
2. Super Mario Maker for Nintendo 3DS 23%
3. Fire Emblem Fates 18%
4. Kirby: Planet Robobot 6,6%
4. Monster Hunter Generations 6,6%
5. Bravely Second: End Layer  4,9%
6. Dragon Quest VII: Fragments of the Forgotten Past 3,3%
7. Hyrule Warriors Legends 1,6%
7. Yo-Kai Watch 1,6%

 

A legjobb eShop játék


Az eShop kategóriában Wii U és 3DS játékokat is jelöltünk, a győztes pedig nem kicsi fölénnyel a Mega Man: Legacy Collection lett, ami bár Amerikában dobozos formában is megjelent, hozzánk, európaiakhoz viszont csak digitálisan jutott el a szoftver. Úgy látszik, hogy a nosztalgia még mindig felül tud kerekedni sokakon, ugyanis bőven voltak kihívói ennek az egyébként igen jól összerakott kollekciónak, viszont az új Mega Man játékok hiánya arra késztetett minket 2016-ban, hogy visszanyúljunk a gyökerekhez, és az eddig megjelent címekkel csillapítsuk a franchise iránti hiányérzetünket.

A második helyet a Phoenix Wright Ace Attorney: Spirit of Justice kaparintotta meg, ami egyértelmű esélyesnek látszott ennek a kategóriában, ennek ellenére a szavazat lezárása előtt még úgy nézett ki, hogy a BOXBOXBOY! az ezüstérmet is elveszi tőle, ami így a dobogó utolsó fokára állhatott.

1. Mega Man Legacy Collection 37,5%
2. Phoenix Wright Ace Attorney: Spirit of Justice 18,8%
3. BOXBOXBOY! 15,6%
4. Shin Megami Tensei IV: Apocalypse 9,4%
5. 7th Dragon III Code: VFD 4,7%
6. Azure Striker Gunvolt 2 3,1%
6. Gurumin 3D: A Monstrous Adventure 3,1%
6. Runbow Pocket 3,1%
6. Zero Escape: Zero Time Dilemma 3,1%
7. Corpse Party 1,6%

 

A legjobb Nintendo termék


A Nintendo Classic Mini: Nintendo Entertainment System iránti óriási érdeklődés még magát a konzolt kiadó Nintendo-t is meglepte, ugyanis a novemberi boltokba kerülést követő hetekben világszerte hiánycikknek számított a 30 előre telepített játékkal meglepően kedvező áron értékesített szerkezet. Itthon is sokan vadásztak a Mini NES-re, ugyanis a hazai boltokba sem érkezett elegendő készlet az igények kielégítésére - ez meg is látszott az új, a legjobb Nintendo terméket díjazó kategóriánkban, a kis gép ugyanis letarolta az összes ellenfelét, és a szavazatok majdnem felét megszerezve egyértelmű győztese a csoportnak.

A Super Mario Run - lehet, hogy a mobilon közel sem megszokott 10 dolláros árának köszönhetően - versenybe sem tudott szállni a NES Mini-vel, és a kizárólag Kelet-Európában kapható Pokémon Sun és Pokémon Moon Deluxe Edition sem tudott elegendő szavazatot szerezni ahhoz, hogy ne a dobogó harmadik fokán kelljen szerepelnie a végső összesítésben.

1. Nintendo Classic Mini: Nintendo Entertainment System 40,6%
2. Super Mario Run 18,8%
3. Pokémon Sun/Pokémon Moon Deluxe Edition 15,6%
4. Boo amiibo (Super Mario Series) 7,8%
5. New Nintendo 3DS XL Fire Emblem Fates Edition 6,3%
5. New Nintendo 3DS XL Monster Hunter Generations Edition 6,3%
6. New Nintendo 3DS XL Solgaleo and Lunala Limited Edition 4,7%

 

Még egyszer köszönjük mindenkinek, aki szavazott, jövőre ismét tartsatok velünk, akkor valószínűleg már a Wii U játékok helyett a Switch-re érkező alkotásokat fogjuk jutalmazni. A hozzászólások között várjuk a válaszaitokat: egyetértetek a kialakult sorrendekkel?

Arany Mario 2016 - Eredményhirdetés Tovább
Nintendo Download: január 19.

Nintendo Download: január 19.

Dragon Quest VIII, Hyperlight EX, Poochy's and Yoshi's Woolly World Demo

Bár az elmúlt napok a Nintendo március elején érkező új konzoljáról, a Nintendo Switch-ről szóltak, ideje visszatérnünk lassan a normál kerékvágásba, ugyanis egy pár hétig még biztosan a már piacon lévő 3DS és Wii U konzolokkal kell megelégednünk - az előbbire ráadásul most pénteken jön a Dragon Quest VIII, valamint februárban a Poochy's and Yoshi's Woolly World, aminek csütörtökön válik elérhetővé a próbaverziója, így szinte biztos, hogy a "régi" gépeken sem fogunk unatkozni egy darabig.

Wii U

Wii U eShop


  • Toby: The Secret Mine (Headup Games, €9.99 / £6.99)

Wii U eShop átmeneti leárazások


  • Kung Fu FIGHT! (Nostatic Software, €1.79 / £1.34 január 26-ig, normál ára €1.99 / £1.49)
  • Midnight 2 (Petite Games, €1.59 / £1.43 február 8-ig,normál ára €1.99 / £1.79)
  • Word Logic by POWGI (Lightwood Games, €7.19 / £6.39 február 2-ig, normál ára €8.99 / £7.99)
  • Aqua TV (Extra Miles Studio, €2.35 / £1.99 január 26-ig, normál ára €4.70 / £3.99)
  • 99Seconds (EnjoyUp Games, €1.24 / £1.14 február 16-ig, normál ára €2.49 / £2.29)
  • Darts Up (EnjoyUp Games, €1.24 / £1.14 február 16-ig, normál ára €2.49 / £2.29)
  • Rock 'N Racing Off Road (EnjoyUp Games, €2.99 / £2.69 február 16-ig, normál ára €5.99 / £5.39)
  • VRog (ByteRockers' Games, €3.99 / £3.59 február 16-ig, normál ára €4.99 / £4.49)
  • Breakout Defense (nuGAME, €5.00 / £5.00 február 16-ig, normál ára €7.00 / £7.00)

3DS

3DS


  • Dragon Quest VIII: Journey of the Cursed King (Square Enix, €39.99 / £34.99) - Elérhető január 20-tól.

New Nintendo 3DS eShop


  • COLOR CUBES (RCMADIAX, €1.49 / £1.39)

3DS eShop


  • Gourmet Dream (CIRCLE Entertainment, €5.99 / £4.79)

3DS Demo


  • Poochy & Yoshi's Woolly World (Nintendo, ingyenes)

New Nintendo 3DS eShop átmeneti leárazások


  • Hyperlight EX (CatfishBlues Games, €3.99 / £3.59 február 2-ig, normál ára €5.49 / £4.99)

3DS eShop átmeneti leárazások


  • Dan McFox: Head Hunter (Lightwood Games, €1.99 / £1.59 február 9-ig, normál ára €2.49 / £1.99)
  • Word Logic by POWGI (Lightwood Games, €7.19 / £6.39 február 2-ig, normál ára €8.99 / £7.99)
  • Football Up Online (EnjoyUp Games, €2.99 / £2.69 február 16-ig, normál ára €3.99 / £3.59)

3DS HOME Témák


  • Hello Kitty with My Melody (Sanrio, €0.99 / £0.89)
  • Hello Kitty is reading (Sanrio, €0.99 / £0.89)
  • Chinese New Year's Eve (Sanrio, €0.99 / £0.89)
  • Snoopy Happy Dance! (Librica, €1.99 / £1.79)
  • Snoopy and Friends (Librica, €1.99 / £1.79)
  • Jurassic Cubs on the Magic Path (Atlantyca, €1.49 / £1.39)
  • I Saurini in marcia (Atlantyca, €1.49)
  • Nichus in the Woods (Atlantyca, €0.99 / £0.89)
  • Nichus nel bosco (Atlantyca, €0.99)
  • Jurassic Cubs 3 Pack NEW (Atlantyca, €2.49 / £2.29)
  • I Saurini 3 pack NEW (Atlantyca, €2.49)
  • Geronimo Stilton Happy Holidays (Atlantyca, €1.99 / £1.79)
Nintendo Download: január 19. Tovább
Galéria: A Nintendo Switch részei, játékai és kiegészítői

Galéria: A Nintendo Switch részei, játékai és kiegészítői

Képek a konzolról, annak részeiről és az érkező játékok dobozairól

A tegnapi napon hivatalosan is bemutatkozott a Nintendo Switch, annak játékkínálatával együtt. A március 3-án megjelenő konzolról most összegyűjtöttünk nektek pár képet, hogy szemügyre vehessétek minden porcikáját és átnézhessétek, hogy milyen kiegészítők érkeznek az eszközhöz a megjelenés napján!

Nintendo Switch konzolok


A Nintendo Switch a megjelenésekor két változatban lesz elérhető: az egyik két szürke, míg a másik egy piros és egy kék Joy-Con kontrollerrel rendelkezik. A két csomag ára megegyezik, mindkettőért 299 USD-t kell kifizetnie annak, aki be szeretné szerezni a gépet.

Nintendo Switch

Nintendo Switch Neon

Nintendo Switch kiegészítők


A Nintendo Switch-hez az alábbi Nintendo által kiadott kiegészítők lesznek elérhetők a megjelenésekor:

A Nintendo Switch részei


Az érkező játékok dobozképei


A képre kattintva galéria nyílik!

Ha további részletekre vagy kíváncsi a konzollal kapcsolatban, akkor tekintsd meg a Switch hírfolyamunkat!

Galéria: A Nintendo Switch részei, játékai és kiegészítői Tovább
Fire Emblem Direct-tel készül szerdára a Nintendo

Fire Emblem Direct-tel készül szerdára a Nintendo

Várhatóan a Rire Emblem Warriors-ról és az érkező mobiljátékról lesz szó

A tegnap este élőben közvetített Nintendo Treehouse Live adásban erősítette meg a japán vállalat, hogy jövőhét szerdán sor kerül az első Fire Emblem Direct-re, amelyben várhatóan a Switch-prezentációban bejelentett Fire Emblem Warriors-ról tudhatunk majd meg részleteket, és remélhetőleg a tavaszra időzített új Fire Emblem mobiljátékról is szó eshet, amelyről már biztosan tudjuk, hogy készül a Nintendo laborjaiban.

Az adást a megszokott módon élőben lehet majd követni január 17-én, 23:00-tól a Twitch-en, a YouTube-on és várhatóan ide, a Nintenblogra is beágyazzuk majd stream lejátszóját azok számára, akik szívesen néznék velünk a kiotóiak műsorát. Szokásunkhoz híven várhatóan a következő napon írásban is beszámolunk majd az éjszaka elhangzottakról, így az sem fog lemaradni a bejelentésekről, aki nem tud vagy éppen nem szeretne aznap sokáig fennmaradni.

Fire Emblem Direct-tel készül szerdára a Nintendo Tovább
Búcsút inthetünk a Miiverse-nek és a Streetpass-nek a Switch-en

Búcsút inthetünk a Miiverse-nek és a Streetpass-nek a Switch-en

A Nintendo március 3-án érkező új konzolja, a Nintendo Switch már nem fogja támogatni a japán vállalat közösségi szolgáltatását, a Wii U-n és 3DS-en is elérhető Miiverse-t - erősítette meg a Nintendo of America közönségi kapcsolatokkal foglalkozó szakembere, David Young. Mivel az új eszköz a korábbiaknál jóval erőteljesebben épít majd a népszerűbb közösségi médiára - gondoljunk csak a tegnapi prezentáció során is mutogatott megosztó gombokra - így a saját platform használata értelmetlenné válik.

A Miiverse mellett a cég handheldjéből ismert Streetpass funkciónak is búcsút kell mondanunk, az új masinába ugyanis nem kerül beépítésre egy ilyen, vagy ehhez hasonló funkció, így a jövőben már nem szerezhetünk extra tartalmakat azáltal, ha egy másik rajongó közelébe kerülünk az utcán. A hivatalos indoklás szerint mivel a Switch nem egy hagyományos értelemben vett hordozható eszköz, így nem látták az értelmét ezen szolgáltatás továbbvitelének.

Ennek ellenére nem kell elszomorodni, a kiotóiak mindent megtesznek annak érdekében, hogy a konzol ne szenvedjen hiányosságokat az online funkciók terén - a Nintendo Switch Online Service ugyanis már a megjelenés napjától elérhető lesz, igaz, az őszi hónapoktól kezdve már fizetni kell majd az online többjátékos módok eléréséért.

Búcsút inthetünk a Miiverse-nek és a Streetpass-nek a Switch-en Tovább
Íme az összes bejelentett játék a Nintendo Switch-re

Íme az összes bejelentett játék a Nintendo Switch-re

The Binding of Isaac: Afterbirth+, Syberia 3, Rime, NBA 2K18, I am Setsuna

A tegnap megtartott Nintendo Switch Presentation 2017 alkalmával bemutatkoztak a legnagyobb címek a japán vállalat érkező platformjára, a Nintendo Switch-re, azonban rengeteg olyan fejlesztő készít játékot az új konzolra, akik a műsor során nem kaptak lehetőséget arra, hogy bemutathassák az alkotásukat a nagyközönség számára, így többen a közösségi oldalakon osztották meg a hírt, hogy mely címeiket fogják elhozni a hordozható asztali gépre.

A Ubisoft három játékot is elhoz a Switch-re

Az egyik legnagyobb cég a videojáték-iparban, a francia székhelyű Ubisoft mindig is jó kapcsolatot ápolt a Nintendo-val, és úgy néz ki, hogy a Nintendo Switch mellett is teljes vállszélességgel kiállnak majd. 2017-ben például a Steep-et és a Just Dance 2017-et is lehozzák a masinára a Rayman Legends: Definitive Editon mellett, ami az új konzol egyik exkluzív címe lesz.

A Nicalis egyből két játék érkezését is megerősítette, a The Blinding of Isaac: Afterbirth +, valamint a Fast Racing NEO-hoz hasonló játékmenettel rendelkező Redout is az új konzolra tart - mindkettő még idén elérhetővé válik az eShop-on. És ha már itt tartunk, az előbbi szoftver is jön a Switch-re Fast RMX néven - arról egyelőre nincs információnk, hogy ez a változat miben fog eltérni a korábbi kiadásoktól.

Rengeteg olyan cím is van viszont, amelyek bár érkeznek más platformokra is, tegnap kiderült, hogy a Switch-en is tiszteletüket teszik majd. Többek között érkezik a Syberia 3, a PS4-re is megjelenő Rime, a leginkább PC-ken taroló Farming Simulator 17, valamint a SEGA új dobása, a Sonic Mania is - és akkor a Super Bomberman-ről valamint a Has-Been Heroes-ról még nem is beszéltünk, amik a tegnapi Nintendo Treehose közvetítésben mutatkoztak be.

Íme, a teljes lista azokról a címekről, amik előbb vagy utóbb biztosan felbukkannak majd a kiotóiak frissen bemutatott eszközén:

  • Legend of Zelda: Breath of the Wild (2017. március 3.)
  • Legend of Zelda: Breath of the Wild - Master Edition (2017. március 3.)
  • Legend of Zelda: Breath of the Wild - Special Edition (2017. március 3.)
  • 1, 2, Switch (2017. március 3.)
  • Mario Kart 8 Deluxe (2017. április 28.)
  • Has Been Heroes (2017. március)
  • I am Setsuna (2017. március)
  • Just Dance 2017 (2017. március)
  • Snipperclips - Cut it out, Together (2017. március)
  • Super Bomberman R (2017. március)
  • NBA 2K18 (2017. szeptember)
  • Arms (2017. tavasz)
  • LEGO City Undercover (2017. tavasz)
  • Sonic Mania (2017. tavasz)
  • Splatoon 2 (2017. nyár)
  • Elder Scrolls V: Skyrim (2017. ősz)
  • Super Mario Odyssey (2017. év vége)
  • Project Sonic 2017 (2017)
  • Arcade Archives
  • Disgaea 5 Complete
  • Dragon Ball XENOVERSE 2 (Working Title)
  • Farming Simulator 17
  • Fast RMX
  • FIFA
  • Fire Emblem Warriors
  • Minecraft: Story Mode - The Complete Adventure
  • Minecraft: Switch Edition
  • Puyo Puyo Tetris
  • Rayman Legends Definitive Edition
  • RIME
  • Shin Megami Tensei: Brand New Title
  • Skylanders Imaginators
  • Syberia 3
  • Steep
  • Ultra Street Fighter II: The Final Challengers
  • Xenoblade Chronicles 2
  • Project Octopath Traveler
  • Dragon Quest X, XI
  • Dragon Quest Heroes I & II
  • No More Heroes Sequel
  • BlazBlue
  • Tales of
  • Taiko no Tatsujin
  • Story of Seasons
  • The Binding of Isaac: Afterbirth+ (Spring 2017)
  • Consructor HD
  • Cube Life: Island Survival HD (Q1 2017)
  • Dungeon of Zaar (2017)
  • Monster Boy and the Cursed Kingdom (2017)
  • Nobunaga's Ambition Game (2017)
  • Pokemon Game
  • Riverside
  • The Sacred Hero (2018)
  • Seasons of Heaven
  • Shovel Knight
  • Stardew Valley
  • Sunu Ikkibu: Din Nahu
  • Tank It! (2017)
  • Yooka-Laylee (2017)

Mi a véleményetek a kínálatról? Számítotok további bejelentésekre az év folyamán a Nintendo részéről?

Íme az összes bejelentett játék a Nintendo Switch-re Tovább

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu