Bár már lehetett sejteni, hogy az E3 előtt még készül valamivel a Nintendo, hivatalosan csak most került bejelentésre, hogy április 13-án éjfélkor (azaz csütörtök első perceiben) egy újabb élő közvetítéssel készülnek a kiotóiak, amelyben a főszerepet a nyár folyamán megjelenő Splatoon 2, valamint a…
Egy kicsit megkésve, de ismét elhoztuk nektek a csütörtöktől aktuális eShop-frissítések listáját! Az új megjelenések közül mindenképp kiemelendő a rendkívül szórakoztatónak ígérkező Snake Pass, ami Switch-re elérhető március 30 óta, valamint az Urban Trial Freestyle 2, ami a 3DS konzolokat hódította…
Tavaly sok rajongónak okozott csalódást a Nintendo of America, amikor bejelentette, hogy csupán a The Legend of Zelda: Breath of the Wild-dal fog készülni a világ legnagyobb videojátékos kiállítására, a Los Angeles-i Electronic Entertaiment Expo-ra. Bár a játék már akkor is lenyűgözött mindenkit, az…
Az eShop kínálatának egyik legegyedibb, legötletesebb és legszórakoztatóbb platformer-játékai a BOXBOY! széria részei. A HAL Laboratory által fejlesztett és a Nintendo által kiadott alkotásokban egy kis kocka formájú élőlénnyel, Qbby-val kell átküzdenie magát a játékosnak a meglehetősen egyszerű és…