Az olvasottság nem publikus.

nintenblog_sign_2.png

  • Hírek
  • Tesztek
  • Nintendo Switch
  • Wii U
  • 3DS
  • Mobil
  • amiibo
  • Arany Mario 2017
A kritikusok imádják a Mario Kart 8 Deluxe-ot

A kritikusok imádják a Mario Kart 8 Deluxe-ot

A Metacrtic oldalán jelenleg 94 ponton áll a Switch-re érkező cím

Pénteken végre a Switch tulajdonosok is megkapják a maguk Mario Kart-ját a 2014-ben megjelent Mario Kart 8 átirata személyében, ami az eredeti kiadás pályái mellett új karaktereket, power-up-okat, és egy vadonatúj Battle Mode-ot is tartalmaz majd. Mint minden port esetében, itt is az a legfőbb kérdés, hogy azok számára, akik az alkotás első verziójával is rendelkeznek, vajon érdemes-e megvásárolni a felújított kiadást.

Nos, a kritikusok szerint a Mario Kart 8 Deluxe-ot nem igazán érdemes kihagyni, a Nintendo Switch következő exkluzív címe ugyanis 42 szakértői teszt alapján jelenleg 94 ponton áll a Matacritic-en, ezzel az eredménnyel pedig a hibrid konzol második legjobb játékává léphetett elő a játéktesztelők és filmkritikusok véleményeit összesítő honlapon. Többen megemlítik, hogy a játék jó vásár lehet azok számára, akik bár rendelkeztek a Wii U-s verzióval, de a DLC-ket nem vásárolták meg a szoftverhez, ugyanis az alkotás ezen kiadása a korábbi kiegészítőket is magába foglalja, és természetesen azoknak is ajánlott az alkotás beszerzése, akiknek nem volt szerencséjük az alapkiadáshoz.

Az örömteli hírhez mi csak annyit tennénk hozzá, hogy a megjelenés napján, azaz április 28-án hozzánk is megérkezik majd a Mario Kart 8 Deluxe, így május elején az első Switch-teszt is kikerül majd a Nintenblogra. Aki viszont nem tud várni addig, vagy a saját szemével szeretné látni a két kiadás közti különbséget, annak a szombati PlayIT Show-t ajánljuk, ahol a Nintendo standjánál bárki mehet majd egy tesztkört akár a vadonatúj Battle Mode-al is.

Szólj hozzá! Hírek Nintendo Nintendo Switch Mario Kart 8: Deluxe Tovább
A kritikusok imádják a Mario Kart 8 Deluxe-ot Tovább
Facebook Tweet Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Több tucat játék akciós Halloween alkalmából az eShop-on Több tucat játék akciós Halloween alkalmából az eShop-on
  • A Nintendo bejelentette Wii Shop Channel megszűnését A Nintendo bejelentette Wii Shop Channel megszűnését
  • Nintendo Download: szeptember 28. Nintendo Download: szeptember 28.
  • Íme a világ legnagyobb működő Game Boy konzolja Íme a világ legnagyobb működő Game Boy konzolja
  • Iwata tiszteletére minden Switch konzolon ott lapul a NES-es golfjáték Iwata tiszteletére minden Switch konzolon ott lapul a NES-es golfjáték

A bejegyzés trackback címe:

https://ninten.blog.hu/api/trackback/id/tr7912447951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook Twitter

Keresés

 

 

n_banner_sw.png

 

n_banner_wiiu.jpg

 

n_banner_3ds.jpg

Hírfolyamok

n_banner_mario.jpg

 

n_banner_zelda.jpg

 

n_banner_pokemon.jpg

Kommentek

  • atisr: A hiszti kicsit túlzás, de tényleg jobbak a borí... (2017.09.06. 20:48) Minimalista játékikonok miatt borultak ki a Switch tulajok
  • atisr: Addig nem para a Season Pass amíg az eredeti ját... (2017.08.24. 20:32) Szezonbérlet érkezik a Mario + Rabbids: Kingdom Battle-höz
  • atisr: Végre! Mindig is probléma volt, WIIU-nál, hogy n... (2017.08.23. 09:48) Már PayPal-al is fizethetünk a szoftverekért az eShop-on
  • Mad Mind: Ez csak reklám. Eddig nem hallottam a gamevice c... (2017.08.13. 19:03) Szabadalmakat sértett a Nintendo a Switch-csel?
  • Gerilgfx: @tc: januárban rendeltem akksit a telómhoz (az e... (2017.08.05. 01:19) Szoftveresen javították a Switch akkumulátor problémáját
  • Utolsó 20

Partnereink

n_banner_nintendolgok.jpg

 

n_banner_futu-retro.jpg

Tovább a Facebook-ra

Impresszum | Facebook | E-mail

Animal Crossingtól Zeldáig.
süti beállítások módosítása
Dashboard