nintenblog_sign_2.png

Arany Mario 2017 - Az év legjobb Nintendo játékai

Arany Mario 2017 - Az év legjobb Nintendo játékai

Eredményhirdetés a Ti szavazataitok alapján

Ahogyan az oldal fennállása óta mindig, úgy tavaly év végén is megkértünk titeket arra, hogy szavazzátok meg, szerintetek melyek voltak az esztendő legjobb Nintendo játékai. 2017 fordulatos év volt a játékiparban, a kiotói vállalat rajongóinak pedig kiváltképp különleges volt az elmúlt 12 hónap, hiszen nemcsak egy vadonatúj - és mint azóta kiderült, egy rendkívül sikeres - konzol került a boltok polcaira a japánok műhelyéből, hanem számos kiemelkedő játékszoftverhez is szerencsénk lehetett.

Talán ez, a Nintendo iránti felfokozott érdeklődés eredménye, hogy a pénteken lezárt szavazás is sokkal több embert vonzott - csak az első nap közel annyi szavazat érkezett be a kategóriák jelöltjeire, mint az előző szavazás során összesen, így nyugodtan kijelenthető, hogy az Arany Mario 2017 minden eddiginél sikeresebb volt. Bízunk benne, hogy ez azt jelenti, hogy az eredményhirdetést is jóval izgatottabban várjátok, mint tavaly, úgyhogy nem is húzzuk tovább az időt: nézzük, melyek voltak 2017 legjobb Nintendo játékai!

A legjobb többjátékos élmény


Bár a Nintendo online szolgáltatása még mindig hiányosan működik Nintendo Switch-en, ez senkit nem gátolt meg abban, hogy ne essen neki olyan címeknek, amelynek szerves részét képzik a multiplayer játékmódok. És bár nem volt szűk a választék a többjátékos élményt kínáló alkotásokból, a szavazataitok alapján mégsem volt szoros a verseny a kategóriában: a Mario Kart 8: Deluxe - annak ellenére, hogy nem is egy új játékról, jóval inkább egy újrakiadásról van szó - fölényesen nyerni tudott a többi jelölttel szemben.

1. Mario Kart 8: Deluxe Nintendo 61,3%
2. Splaton 2 Nintendo 28,7%
3. ARMS Nintendo 3,8%
3. Overcooked Team 17 3,8%
4. Rocket League Psyonix 2,5%

 

A legjobb átirat


A Switch sikerét látva rengeteg fejlesztő érezte úgy, hogy a korábban nagy sikert aratott játékait a Nintendo új platformjára is el kell hogy hozza. A legaktívabb kiadó, a Bethesda Softworks rögtön két remek címmel is bekopogtatott a kiotóiak ajtaján, a The Elder Scrolls V: Skyrim portja pedig olyan jól sikerült, hogy meg is szavaztátok azt a legjobb átiratnak.

1. The Elder Scrolls V: Skyrim Bethesda Softworks 40,3%
2. DOOM Bethesda Softworks 36,4%
3. Dragon Ball Xenoverse 2 Bandai Namco 15,6%
4. NBA 2K18 2K Games 5,2%
5. I am Setsuna Square Enix 2,6%

 

A legjobb újrakiadás


A Nintendo Switch sikerét sokan annak tulajdonítják, hogy a megjelenése óta minden hónapban megjelent legalább egy kiemelkedő minőségű first-party cím a konzolra. Mivel a Nintendo alkalmazottjai sem rendelkeznek emberfeletti képességekkel, nyilvánvalóan ezt úgy tudták összehozni, hogy több, korábban más platformon már napvilágot látott címeket portoltak át a hibrid masinára, természetesen egy kis extra tartalommal kiegészítve. Ennek pedig mi csak örülni tudunk, főleg, ha olyan újrakiadások születnek, mint a Mario Kart 8: Deluxe. Nemde?

1. Mario Kart 8: Deluxe Nintendo 66,3%
2. L.A. Noire Rockstar Games 18,8%
3. Poocky and Yoshi's Woolly World Nintendo 8,8%
4. Pokkén Tournament DX Nintendo 3,7%
5. Resident Evil: Revalations Collection Capcom 2,5%

 

A legjobb indie/digitális játék


Mostanában divat lett elsütni minden év végén az "ez az indie játékok éve volt" mondatot, és bár közhellyé vált ez a kifejezés, való igaz, hogy évről évre egyre nagyobb figyelem jut az alacsony költségvetésű címeknek is. A fejlesztők elmondásai alapján a Switch rendkívül jó otthont tud nyújtani a hasonló digitális címeknek, így nem csoda, hogy rengeteg indie alkotás árasztotta el az eShop-ot mindössze pár hónap alatt. Mindezek ellenére a nagy N nem talált kihívóra, a zseniális Snipperclip: Cut it out, together!-t senki nem tudta lenyomni, bár a Sonic Mania nagyon közel volt hozzá, hogy elvigye az aranyérmet.

1. Snipperclips - Cut it out, together! Nintendo 36,4%
2. Sonic Mania SEGA 35,1%
3. Stardew Valley ConcernedApe 16,9%
4. SteamWorld Dig 2 Image & Forms 10,4%
5. Golf Story SideBar Games 1,3%

 

A legjobb hordozható játék


Switch ide vagy oda, a 3DS köszöni szépen jól van, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy egy külön kategóriát tudtunk megtölteni a handheldre megjelent kiemelkedő címekből. Az E3-on óriási meglepetést keltett a Metroid: Samus Returns bejelentése, ami nem csoda annak függvényében, hogy jó pár évig pihenőpályán parkolt a sorozat. Talán ez, vagy a nosztalgia élménye lehet az oka annak, hogy a kedvenc női videojáték-főhősünk fölényesen a legjobb hordozható játéknak lett választva.

1. Metroid: Samus Returns Nintendo 37,7%
2. Pokémon Ultra Sun/Pokémon Ultra Moon Nintendo 28,6%
3. Mario & Luigi: Superstar Saga + Bowser's Minions Nintendo 23,4%
4. Fire Emblem Echoes: Shadows of Valentia Nintendo 6,5%
5. Animal Crossing: Pocket Camp Nintendo 3,9%

 

Az év játéka (GOTY)


Talán soha olyan erős éve nem volt még a Nintendo-nak, mint 2017-ben: számos remek exkluzív alkotás jelent meg Nintendo Switvch-re, közülük kettő pedig még a konkurens konzolok kínálatát is könnyedén le tudta győzni - Metacritic pontszámok tekintetében legalábbis mindenképpen. Ez a két cím a The Legend of Zelda: Breath of the Wild és a Super Mario Odyssey voltak - az idei Arany Mario szobrocska pedig a szavazataitok alapján az előbbit, azaz az új Zeldát illeti meg.

1. The Legend of Zelda: Breath of the Wild Nintendo 60,5%
2. Super Mario Odyssey Nintendo 27,9%
3. Mario + Rabbids: Kingdom Battle Ubisoft 4,7%
4. Metroid: Samus Returns Nintendo 3,5%
4. Xenoblade Chronicles 2 Nintendo 3,5%

 

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a szavazásban és ezzel segített összeállítani idén is az év legjobb Nintendo játékainak a listáját! Ha kíváncsi vagy a tavalyi eredményekre, akkor kattints ide! Bízunk benne, hogy jövőre is találkozunk majd egy hasonló Arany Mario díjazás keretében!

Arany Mario 2017 - Az év legjobb Nintendo játékai Tovább
Arany Mario 2017 - Szavazz az év legjobb játékaira!

Arany Mario 2017 - Szavazz az év legjobb játékaira!

Bár az elmúlt hetekben sajnos nem túl gyakran került fel új tartalom a Nintenblogra, a hagyománnyá vált "év játéka" díjazásról azonban még így sem feledkeztünk meg és idén is összeállítottunk egy szavazást azon játékokról, amelyeket a legjobbnak ítéltünk meg a Nintendo platformjain. Az immáron második éve "Arany Mario" néven futó képzeletbeli szobrocskát 2017-ben is azon címek nyerhetik el, amelyekre a legtöbb szavazat érkezik az olvasóinktól, azaz tőletek. Most azonban egy kicsit variáltunk az eddigi kategóriákon, a részletekről a "Szabályok" bekezdésben olvashattok!

A Nintendo Switch megjelenésének köszönhetően idén a szokásosnál jóval több kiemelkedő címmel találkozhattunk, ennek köszönhetően pedig újra kellett gondolnunk az Arany Mario kategóriáit is. A 3DS és a Wii U háttérbe szorulása miatt a platformok szerinti bontást idén mellőztük, helyette igyekeztünk olyan díjakat létrehozni, ami lehetőséget teremt arra, hogy egy-egy játék hasonló esélyekkel indulhasson a megtisztelő első helyért. Így külön kategóriába kerültek a többjátékos élményt kínáló címek, az újrakidások, valamint az egyszerű portok és a hordozható címek, amelyeknek a év nagy durranásai mellett nem lett volna esélyük még labdába rúgni sem az eredeti felállás szerint.

A szavazólapot idén is a Google Forms űrlapkészítőjének segítségével raktuk össze, így a szavazni ezúttal is azok tudnak majd, akik rendelkeznek Google fiókkal. Egy ember mindössze egyszer töltheti ki a szavazólapot, adatmódosításra nincs lehetőség. A hat kategória 5-5 jelöltjének kiválasztásakor a nemzetközi és a hazai sajtó kritikusainak véleményét, valamint a hazai játékos trendeket is figyelembe vettük. A félreértések elkerülése végett pedig most sem adtuk meg a lehetőséget arra, hogy bárki szabadon hozzáadhasson jelölteket a listához.

Meghosszabbítva!

A szavazás lezárása: 2018. január 19.

Eredményhirdetés: 2018. január 20.

 

Arany Mario 2017 - Szavazz az év legjobb játékaira! Tovább
Több tucat játék akciós Halloween alkalmából az eShop-on

Több tucat játék akciós Halloween alkalmából az eShop-on

A Switch, Wii U és 3DS tulajok is válogathatnak az olcsó címek között

Úgy néz ki, hogy a Nintendo idén is különleges akciókkal kedveskedik nekünk a közelgő Halloween alkalmából - a japán cég ígérete szerint a mai naptól kezdve több, mint 100 játék szerezhető be kedvezőbb áron az eShop-tól egészen november 2-ig, ráadásul egyik konzol tulajdonosai sem maradnak ki a leárazásokból, hiszen a kedvezmények Nintendo Switch-en, 3DS-en és Wii U-n is elérhetőek. Bár összesített listát nem kaptunk a kiotóiaktól, egy válogatást közzétettek a hivatalos közleményben, melyen a kiemelt akciók találhatók - ezt most változtatás nélkül, a brit árakkal közöljük.

Nintendo Switch


  • Axiom Verge - £13.49 (normál ára £14.99)
  • Butcher - £7.19 (normál ára £8.99)
  • Thimbleweed Park - £12.74 (normál ára £14.99)
  • The Binding of Isaac: Afterbirth+ - £32.39 (normál ára £34.99)
  • Lichtspeer: Double Speer Edition - £7.19 (normál ára £8.99)
  • Phantom Trigger - £6.74 (normál ára £13.99)
  • SEVERED - £10.79 (normál ára £13.49)
  • Cave Story+ - £24.29 (normál ára £26.99)
  • Bulb Boy - £5.03 (normál ára £7.19)
  • GoNNER - £7.64 (normál ára £8.99)
  • Disgaea 5 Complete - £41.66 (normál ára £49.99)
  • Snake Pass - £7.99 (normál ára £15.99)
  • Shovel Knight - Specter of Torment - £7.19 (normál ára £8.99)
  • Shovel Knight: Treasure Trove - £17.99 (normál ára £22.49)

3DS


  • Luigi's Mansion 2 - £12.79 (normál ára £15.99)
  • The Legend of Zelda: Majora's Mask 3D - £26.66 (normál ára £39.99)
  • Shovel Knight: Treasure Trove - £17.99 (normál ára £22.49)
  • Super Castlevania IV - £4.99 (normál ára £7.19)
  • Super Ghouls 'n Ghosts - £4.99 (normál ára £7.19)
  • Devilish Brain Training - £16.66 (normál ára £24.99)
  • Shin Megami Tensei: Devil Survivor Overclocked - £8.99 (normál ára £29.99)
  • Shin Megami Tensei: Devil Survivor 2 Record Breaker - £17.49 (normál ára £34.99)

Wii U


  • Bayonetta 2 - £27.99 (normál ára £39.99)
  • Project Zero: Maiden of Black Water
  • Darksiders: Warmastered Edition - £5.99 (normál ára £14.99)
  • Resident Evil 4: Wii Edition - £12.59 (normál ára £17.99)
  • Shovel Knight - £17.99 (normál ára £22.49)
  • Super Meat Boy - £11.70 (normál ára £13.00)

A Nintendo azt ajánlja, hogy aki a teljes kínálatra kíváncsi, az böngéssze át az eShop-ot, vagy tájékozódjon a fejlesztők közleményeiből. Ráadásként álljon itt egy rövidke videó, ami a Switch-en leértékelt indie címeket mutatja meg mozgás közben.

Halloween Sale 2017


Több tucat játék akciós Halloween alkalmából az eShop-on Tovább
Szerda reggel leplezik le az Animal Crossing mobiljátékot

Szerda reggel leplezik le az Animal Crossing mobiljátékot

Az Animal Crossing Direct keretében végre bemutatkozik a régen várt cím

Mióta a Nintendo bejelentette, hogy a korábbi tiltakozásai ellenére mégiscsak megpróbálja meghódítani a mobiljátékok piacát is, többször is a rajongók tudtára adta, hogy a Fire Emblem mellett az Animal Crossing lesz az a népszerű franchise, ami kilép a konzolok világából és az okoseszközöket is meghódítja. Bár túlzás azut állítani, hogy minden a tervek szerint alakult - hiszen számtalanszor csúsztantni kényszerültek a megjelenést - most végre úgy néz ki, hogy minden részletről lehullhat a lepel egy Nintendo Direct keretében.

A kiotóiak a közösségi oldalakon jelentették be, hogy október 25-én, szerdán reggel 6:00-kor egy különleges élő közvetítéssel készülnek, melyben bemutatkozik az Animal Crossing széria legújabb darabja. Az adás címéből ítélve - amelyben kiemelt helyen szerepel a "Mobile" szó - arra lehet következtetni, hogy konzolos játékokról nem lesz szó a prezentációban, mindenesetre így is érdemes lesz követni az eseményt azoknak, akik rajongói a sorozatnak. Az adást élőben követhetitek majd akár itt is, de a YouTube-on és Twitch-en is nézhető lesz a felvétel.

ÉLŐ: Animal Crossing Mobile Direct

kezdés: október 25., 6:00

Szerda reggel leplezik le az Animal Crossing mobiljátékot Tovább
Nintendo Download: október 12.

Nintendo Download: október 12.

Story of Seasons, Sine Mora EX, The Flame in the Flood, Tiny Barbarian DX

Bár Amerikában már egy éve megjelent, mi, európaiak csak most kapjuk meg a Story of Seasons: Trio of Towns című játékot 3DS-re, ami a Harvest Moon fejlesztőinek a második alkotása az új név alatt. Nintendo Switch-en sincs azonban hiány új címekből, a magyar szinkronjáról híres Sine Mora EX, a meglehetősen ígéretesnek tűnő indie-cím, a The Flmae in the Flood és a Tiny Barbarian DX is ma vált elérhetővé a hibrid gépre.

Switch

Nintendo Switch


  • Sine Mora EX (THQ Nordic, €29.99 / £24.99)
  • 88 Heroes: 98 Heroes Edition (Rising Star Games, €29.99 / £29.99)
  • Tiny Barbarian DX (Nicalis, €29.99 / £26.99)
  • Touhou Kobuto V: Burst Battle (NIS America, €29.99 / £29.99) - Elérhető október 13-tól.

Nintendo Switch eShop


  • Wulverblade (Fully Illustrated, €16.99 / £14.99)
  • The Flame in the Flood(The Molasses Flood, €14.99 / £14.99)
  • Yono and the Celestial Elephants (Plug In Digital, €14.99 / £12.99)
  • Unbox: Newbie's Adventure (Merge Games, €26.99 / £22.49 október 18-ig, utána €29.99 / £24.99)
  • Neon Chrome (10Tons, €14.99 / £12.99)
  • Squareboy vs Bullies: Arena Edition (Ratalaika Games, €4.99 / £4.49)
  • The King of Fighters '95 (HAMSTER, €6.99 / £6.29)

Nintendo Switch eShop Demo


  • Oceanhorn: Monster of Uncharted Seas (FDG Entertainment, ingyenes)

Nintendo Switch eShop átmeneti leárazások


  • Infinite Minigolf (Zen Studios, €10.49 / £9.44 október 17-ig, normál ára €14.99 / £13.49)
  • The Bridge (The Quantum Astrophysicists Guild, €7.49 / £6.74 november 2-ig, normál ára €9.99 / £8.99)

3DS

3DS


  • Story of Seasons: Trio of Towns (Nintendo, €39.99 / £34.99) - Elérhető október 13-tól.

New Nintendo 3DS eShop


  • Physical Contoact: 2048 (Collavier Corporation, €3.73 / £3.29)
  • Physical Contact: Picture Place (Collavier Corporation, €3.73 / £3.29)
  • Physical Contact: SPEED (Collavier €3.75 / £3.29)

3DS DLC


  • Culdcept Revolt - Double Helix (NIS America, ingyenes)

3DS eShop átmeneti leárazások


  • Farming Simulator 18 (Focus Home Interactive, €26.99 / £22.49 until 19th October, normally €29.99 / £24.99)
  • Jett Rocket II: The Wrath of Taikai (Shin'en Multimedia, €6.70 / £5.70 until 2nd November, normally €8.99 / £7.66)
  • Gunslugs (Engine Software, €1.00 / £0.80 október 19-ig, normál ára €1.99 / £1.79)
  • Gunslugs 2 (Engine Software, €1.00 / £0.80 október 19-ig, normál ára €4.99 / £4.49)
  • Mindfeud (Engine Software, €1.00 / £0.80 október 19-ig, normál ára €1.99 / £1.79)
  • Proun+ (Engine Software, €1.00 / £0.90 október 19-ig, normál ára €3.99 / £3.50)
  • Sumico (Engine Software, €1.00 / £0.90 október 19-ig, normál ára €2.99 / £2.69)
  • Snow Moto Racing 3D (Zordix AB, €3.99 / £3.59 október 19-ig, normál ára €7.99 / £7.19)
  • Gourmet Dream (CIRCLE Entertainment, €4.00 / £3.83 október 26-ig, normál ára €5.00 / £4.79)
  • Fairune 2 (CIRCLE Entertainment, €5.59 / £5.51 október 26-ig, normál ára €6.99 / £6.89)
  • Mercenaries Saga 3 (CIRCLE Entertainment, €4.79 / £4.71 október 26-ig, normál ára €5.99 / £5.89)
  • Noah's Cradle (CIRCLE Entertainment, €3.49 / £2.79 október 26-ig, normál ára €4.99 / £3.99)
  • Of Mice and Sand (CIRCLE Entertainment, €6.39 / £6.31 október 26-ig, normál ára €7.99 / £7.89)
  • Parascientific Escape - Gear Detective (CIRCLE Entertainment, €4.00 / £3.83 október 26-ig, normál ára €5.00 / £4.79)
  • Polara (CIRCLE Entertainment, €3.50 / £3.49 október 26-ig, normál ára €5.00 / £4.99)
  • The Legend of Dark Witch 2 (CIRCLE Entertainment, €5.59 / £5.51 október 26-ig, normál ára €6.99 / £6.89)
  • Carps & Dragons (Abylight, €1.99 / £1.79 október 19-ig, normál ára €4.99 / £4.49)
  • Darts Up 3D (EnjoyUp Games, €0.98 / £0.88 október 9-ig, normál ára €2.99 / £2.69)
  • Football Up 3D (EnjoyUp Games, €1.97 / £1.55 október 9-ig, normál ára €2.99 / £2.36)
  • Murder on the Titanic (Joindots, €3.99 / £2.99 október 26-ig, normál ára €7.99 / £5.99)
  • Pazuru (Joindots, €2.99 / £1.99 október 26-ig, normál ára €5.99 / £3.99)
  • Safari Quest (Joindots, €3.49 / £2.49 október 26-ig, normál ára €6.99 / £4.99)

New 3DS eShop átmeneti leárazások


  • Hit Ninja (Petite Games, €1.59 / £1.43 október 26-ig, normál ára €1.99 / £1.79)
  • Pinball Breakout (nuGAME, €4.90 / £4.20 október 9-ig, normál ára €7.00 / £6.00)

3DS eShop végleges leértékelések


  • Luigi's Mansion 2 (Nintendo Selects, €19.99 / £15.99, korábban €44.99 / £39.99)
  • Kirby: Triple Deluxe (Nintendo Selects, €19.99 / £15.99, korábban €39.99 / £34.99)
  • Super Mario 3D Land (Nintendo Selects, €19.99 / £15.99, korábban €44.99 / £39.99)

Wii U

Wii U


  • Eba & Egg: A Hatch Tip (Giga Drill Games, €4.99 / £4.49)

Wii U Virtual Console


  • MOTOROADER (IREM, €5.99 / £5.39)
  • Legend of Hero Tonma (EXTREME, €5.99 / £5.39)

Wii U eShop átmeneti leárazások


  • Dragon Skills (Joindots, €3.99 / £3.39 október 26-ig, normál ára €7.99 / £6.79)
  • Jones on Fire (Joindots, €2.99 / £2.29 október 26-ig, normál ára €5.99 / £4.59)
  • Queen's Garden (Joindots, €3.49 / £2.74 október 26-ig, normál ára €6.99 / £5.49)
  • Sweetest Thing (Joindots, €3.49 / £2.74 október 26-ig, normál ára €6.99 / £5.49)
  • 360 Breakout (nuGAME, €4.90 / £4.20 november 9, normál ára €7.00 / £6.00)
  • Laser Blaster (Petite Games, €1.59 / £1.43 október 26-ig, normál ára €1.99 / £1.79)
Nintendo Download: október 12. Tovább
Zseniális előzetessel hangol a Super Mario Odyssey-re a Nintendo

Zseniális előzetessel hangol a Super Mario Odyssey-re a Nintendo

Már csak két hetet kell várnunk az idei év legnagyobb durranásáig

Nem kell feltétlenül rajongónak lenni ahhoz, hogy lássuk: a Super Mario Odyssey várhatóan az idei év egyik legnagyobb játékmegjelenése lesz. Nem elég, hogy a Nintendo Switch húzócíme minden más alkotást maga mögé utasított az idei E3 expón, de a nyár végi kölni gamescomon is a legjobb címnek választotta azt a közönség. Természetesen a Nintendo is tudja, hogy az immáron hivatalosan sem vízvezetékszerelőkén ténykedő Mario visszatérése egy újabb hatalmas lehetőség az egyébként is szépen fogyó konzol eladásainak megnövelésére, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy minél nagyobb várakozás övezze a játékot.

A Super Mario Odyssey legújabb előzetese például már most, pár nappal a megjelenése után is több százezer megtekintésnél jár, ami nem is csoda: a játék világát bemutató videó ugyanis a képi világának és az aláfestő zeneként használt Jump Up, Super Star! című hivatalos soundtracknek köszönhetően meglehetősen hasonlít egy színes musicalre.

A japán vállalat ráadásul olyan jó fej volt, hogy a zenét ingyenesen letölthetővé tette a játék hivatalos honlapján, így aki nem bír magával az október 27-i megjelenésig, az akár már most rongyosra hallgathatja a felvételt.

Super Mario Odyssey Előzetes


Zseniális előzetessel hangol a Super Mario Odyssey-re a Nintendo Tovább
Fény derült a sötét titokra: Mario verte Yoshit

Fény derült a sötét titokra: Mario verte Yoshit

Egyre több furcsaság lát napvilágot a kedvenc bajszos hősünkről

Egy régóta tartó vita végére került pont az elmúlt hetek folyamán köszönhetően a Nintendo két dizájnerének, Takashi Tezuka-nak és Shigefumi Hino-nak, akik hosszú évek után választ adtak egy, a rajongókat már régóta foglalkoztató kérdésre. A Super Mario World-ben ugyanis Mario egy elég félreérthető mozdulatot tesz, amikor a játékos arra szeretné rávenni az őt cipelő dinoszauruszt, hogy nyújtsa ki a nyelvét, ezzel felszedve az előtte található tárgyakat, érméket, vagy legyőzve az ellenfeleket. Bár a hivatalos rajzok és illusztrációk arról árulkodnak, hogy a bajszos, piros ruhás barátunk ilyenkor csupán irányt mutat Yoshi számára, most kiderült, hogy Mario valójában megüti a kis dínót, ezzel kiváltva az ismertté vált reflexet.

"Rengetegen azt hiszik, hogy ilyenkor Mario előre mutat az ujjával, hogy "Gyerünk!", és így Yoshi kinyújtja a nyelvét. Azonban a felállás, amit én felrajzoltam, az nem más, mint hogy Mario fejbe üti Yoshit, akinek így kinyúlik a nyelve ijedtében. Mitöbb, még egy "bop" hangot is hozzáadtunk. Viszont úgy gondoltuk, hogy az emberek elkezdik majd sajnálni "szegény Yoshit", így végül az lett a hivatalos koncepció, hogy Mario csak irányt mutat." - nyújtott bepillantást a kulisszák mögé és árulta el a félreérthető mozdulat mögött rejlő történetet Hino.

Ezek után már csak egy kérdés maradt, hogy lehet-e még egyáltalán bízni Marioban azok után, hogy kiderült róla: már rég nem vízvezetékszerelőként dolgozik, ráadásul emellett még állatokat is bántalmaz. Bár józan ésszel gondolkozva azt mondnánk, hogy tartsuk magunkat távol ettől a veszélyes alaktól a jövőben, a szívünk a Super Mario Odyssey előzeteseit megnézve egészen mást súg nekünk...

Fény derült a sötét titokra: Mario verte Yoshit Tovább
Nintendo Download: október 5.

Nintendo Download: október 5.

Mario & Luigi: Superstar Saga, Stardew Valley, Lyton's Mystery Journey...

Bár Nintendo Switch-re is közel egy tucat új játék jelenik meg a héten - köztük a más platformokon már megérdemelten sikert aratott Stardew Valley is, ami a Nintendo rajongók körében talán még nagyobb sikereket érhet el a Harvest Moon szériára hajazó játékmenetének köszönhetően -, most viszont kivételesen a 3DS-nek sikerült felülkerekednie a hibrid eszközön a Mario & Luigi: Superstar Saga + Bowser's Minions-nek és a Layton's Mystery Journey: Katrielle and the Millionaires' Conspiracy megjelenésével.

Nintendo Switch eShop


  • Stardew Valley (Chucklefish LTD, €13.99 / £10.99)
  • Lovers in a Dangerous Spacetime (Asteroid Base, €14.99 / £11.99)
  • Axiom Verge (Thomas Happ Games, €17.99 / £14.99)
  • Oxenfree (Night School, €19.99 / £15.99) - Elérhető október 6-tól.
  • Earth Atlantis (Headup Games, €14.99 / £13.49)
  • Tumblestone (The Quantum Astrophysicists Guild, €12.99 / £11.99)
  • Ninja Shodown (Rising Star Games, €12.99 / £9.99)
  • Volgarr the Viking (Crazy Viking, €9.99 / £8.99)
  • Metal Slug X (HAMSTER, €6.99 / £6.29)
  • Tower of Babel (EnjoyUp Games, €9.99 / £8.99)

Nintendo Switch eShop Demo


  • Just Dance 2018 (Ubisoft, ingyenes)
  • Spelunker Party! (Square Enix, ingyenes) - Elérhető október 7-től.

Nintendo Switch DLC


  • Mario + Rabbids: Kingdom Battle: Pixel Pack (Ubisoft, €2.99 / £2.49) - A Season Pass tartalma.
  • Infinite Minigolf - Tortuga (Zen Studios, ingyenes)

3DS

3DS


  • Mario & Luigi: Superstar Saga + Bowser's Minions (Nintendo, €39.99 / £34.99) - Elérhető október 6-tól.
  • Layton's Mystery Journey: Katrielle and the Millionaires' Conspiracy (Level-5, €39.99 / £34.99) - Elérhető október 6-tól.
  • Culdcept Revolt (NIS America, $39.99)

3DS eShop


  • Symphony of Eternity (KEMCO, €7.99 / £7.19)

3DS DLC


  • Layton's Mystery Journey: Costume bundle pack (Level-5, €7.99 / £7.19)
  • Layton's Mystery Journey: Daddy's girl (Level-5, €1.99 / £1.79)
  • Layton's Mystery Journey: Luke lookalike (Level-5, €1.99 / £1.79)
  • Layton's Mystery Journey: Emmy impersonation (Level-5, €1.99 / £1.79)
  • Layton's Mystery Journey: Anton-ish attire (Level-5, €1.99 / £1.79)
  • Layton's Mystery Journey: Aurora again (Level-5, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Free Bats' Free Time (NIS America, €3.99 / £3.59)
  • Culdcept Revolt - Free Avatar Pack (NIS America, ingyenes)
  • Culdcept Revolt - Free Book Cover Pack (NIS America, ingyenes)
  • Culdcept Revolt - Vampire Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Necromancer Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Gothic Lolita Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Green Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Red Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Blue Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Yellow Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Alien Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Angel Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Detective Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Black Knight Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Hero Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Battle Boy Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Shrine Maiden Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Red Riding Hood Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Magical Girl Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Puppet Doll Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Tin Man Set (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Archer Pack (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Warrior Pack (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Musician Pack (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Horror Pack (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Mascot Pack (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Glasses Pack (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Rose Pack (NIS America, €0.99 / £0.89)
  • Culdcept Revolt - Animal Pack (NIS America, €0.99 / £0.89)
  • Culdcept Revolt - Steel Pack (NIS America, €0.99 / £0.89)
  • Culdcept Revolt - Scale Pack (NIS America, €0.99 / £0.89)
  • Culdcept Revolt - Dragon Pack (NIS America, €1.99 / £1.79)
  • Culdcept Revolt - Avatar Pack (NIS America, €19.99 / £17.99)
  • Culdcept Revolt - Book Cover Pack (NIS America, €14.99 / £13.49)
  • Culdcept Revolt - Dice Pack (NIS America, €9.99 / £8.99)

3DS eShop átmeneti leárazások


  • BOXBOY! (Nintendo, €3.74 / £3.36 október 26-ig, normál ára €4.99 / £4.49)
  • BOXBOXBOY! (Nintendo, €3.74 / £3.36 október 26-ig, normál ára €4.99 / £4.49)
  • BYE-BYE BOXBOY! (Nintendo, €3.74 / £3.36 október 26-ig, normál ára €4.99 / £4.49)
  • Zombie Panic in Wonderland DX (Akaoni Studio, €6.30 / £5.67 november 2-ig, normál ára €7.00 / £6.30)
  • AeternoBlade (Corecell, €7.49 / £6.75 október 19-ig, normál ára €14.99 / £13.50)
  • Epic Word Search Collection (Lightwood Games, €5.99 / £4.49 október 19-ig, normál ára €7.99 / £5.99)
  • Epic Word Search Collection 2 (Lightwood Games, €5.99 / £4.49 október 19-ig, normál ára €7.99 / £5.99)
  • 10-in-1: Arcade Collection (Gamelion, €0.99 / £0.89 október 19-ig, normál ára €1.99 / £1.79)
  • Crazy Kangaroo (Gamelion, €0.99 / £0.94 október 19-ig, normál ára €1.99 / £1.89)
  • Hazumi (Gamelion, €1.34 / £0.99 október 19-ig, normál ára €2.69 / £1.99)
  • League of Heroes (Gamelion, €1.99 / £1.79 október 19-ig, normál ára €3.99 / £3.59)
  • Monster Shooter (Gamelion, €2.00 / £1.60 október 19-ig, normál ára €4.00 / £3.20)
  • Pick-A-Gem (Gamelion, €1.49 / £1.39 október 19-ig, normál ára €2.99 / £2.79)
  • PIX3D (Gamelion, €1.99 / £1.79 október 19-ig, normál ára €3.99 / £3.59)
  • Rage of the Gladiator (Gamelion, €3.49 / £3.14 október 19-ig, normál ára €6.99 / £6.29)
  • SpeedX 3D (Gamelion, €1.49 / £1.34 október 19-ig, normál ára €2.99 / £2.69)
  • SpeedX 3D Hyper Edition (Gamelion, €0.99 / £0.89 október 19-ig, normál ára €1.99 / £1.79)
  • Collide-a-Ball (Starsign, €0.99 / £0.99 október 19-ig, normál ára €1.99 / £1.99)
  • Ping Pong Trick Shot (Starsign, €0.99 / £0.99 október 19-ig, normál ára €1.99 / £1.99)
  • Crollors Game Pack (Nvriezen, €1.26 / £1.18 november 2-ig, normál ára €1.49 / £1.39)

My Nintendo 3DS HOME Témák


  • BOXBOY! 2.5th Year Anniversary (Nintendo, 20 Gold Pont)

Wii U

Wii U eShop


  • Volgarr the Viking (Crazy Viking, €9.99 / £8.99)

Wii U Virtual Console


  • Double Dungeons (EXTREME, €5.99 / £5.39)
  • Vigilante (IREM, €5.99 / £5.39)

Wii U eShop átmeneti leárazások


  • 3 Souls (Red Column, €0.90 / £0.80 november 5-ig, normál ára €3.60 / £3.20)
  • Ascent of Kings (Nostatic Software, €1.49 / £1.11 október 12-ig, normál ára €1.99 / £1.49)
  • Wicked Monsters Blast: HD PLUS (Corecell, €3.99 / £3.59 október 19-ig, normál ára €7.99 / £7.19)

Wii U Demo


  • Just Dance 2018 (Ubisoft, ingyenes)
Nintendo Download: október 5. Tovább
A Nintendo letiltja az élő közvetítéseket a Creators Program tagjainak

A Nintendo letiltja az élő közvetítéseket a Creators Program tagjainak

Ismét hátbaszúrja a japán vállalat a legnagyobb rajongóit

A kifejezetten a videósok számára indult Nintendo Creators Program remekül csenghet azok számára, akik most hallanak róla először: a név mögött egyértelműen egy olyan szolgáltatást képzelhetnek el a hozzá nem értők, ami számos előnnyel járhat azok számára, akik rendszeresen készítenek tartalmakat a Nintendo játékairól a legnépszerűbb videomegosztó oldalra. A valóság azonban ennél sokkal borúsabb: a japán vállalat ugyanis a felvételekből származó bevétel jelentős részét leemeli a csatlakozó tartalomgyártók számlájáról, ráadásul számos szigorú megkötést is állít azok elé, akik éppen a Zeldáról vagy a legújabb Mario játékról szeretnének beszélni a YouTube-ot böngészők számára.

Az sem jár viszont jobban, aki nemet mond a kiotóiak ajánlatára, a Nintendo ugyanis előszeretettel szeretni letiltani azon videókat, amelyben felfedezni vélik a játékaik képkockáit. Pont ezért rendkívül szomorú, hogy a módosult felhasználó feltételek között a napokban feltűnt egy újabb szabály, miszerint az élő közvetítések ezentúl kikerülnek a program hatásköréből, így a jövőben a csatlakozott youtuberek nem indíthatnak streameket a követőik számára. Mindezt valószínűleg a rendkívül szigorú, általuk megkövetelt engedélyezési folyamat miatt lépte meg a konzolgyártó, köztudott ugyanis, hogy a cég minden egyes, a programban résztvevő videót leellenőriz, mielőtt az a nagyközönség elé kerülhetne, ezt pedig értelemszerűen a livestreamekkel nem teheti meg.

A Switch népszerűségét látva érthetetlen, hogy a Nintendo egyre több olyan lehetőséget szüntet meg, aminek köszönhetően még több figyelmet kaphatnának az alkotásaik. Úgy néz ki, hogy míg a legtöbb cég örül, ha a termékével rendszeresen foglalkoznak a közösségi médiában, addig a japánok még mindig nem ismerik fel az ebbe rejlő lehetőségeket.

A Nintendo letiltja az élő közvetítéseket a Creators Program tagjainak Tovább
A Nintendo bejelentette Wii Shop Channel megszűnését

A Nintendo bejelentette Wii Shop Channel megszűnését

2019-től már nem lesz elérhető a legsikeresebb konzol online boltja

Bár cseppet sem volt hibátlan, mégis egy mérföldkőnek számított a Nintendo életében a Wii Shop Channel, a kiotói vállalat első próbálkozása a szoftverek digitális értékesítésére. A számos problémával - így például a játékok maximális méretének korlátozásával - küzdő felület azonban mégis belopta magát a rajongók szívébe, köszönhetően például a klasszikus játékokkal teletömött Virtual Console szolgáltatásnak, vagy éppen a csak letölthető formában elérhető, szórakoztató WiiWare címeknek. Lassan azonban kezdhetünk búcsúzni tőle, ugyanis hamarosan - a Miiverse-hez hasonlóan - a Wii Shop Channel-nek is búcsút inthetünk.

A Miiverse sem él már sokáig

Pár héttel ezelőtt derült ki, hogy a Miiverse kapui is hamarosan bezárnak: a Nintendo saját közösségi platformja már csak november 8-ig lesz hozzáférhető, az aktív felhasználóknak azonban lehetőségük lesz a posztjaik lementésére.

A Nintendo hivatalos közleményében írtak szerint 2019. január 31-e lesz majd az utolsó olyan nap, amikor vásárolhatunk az áruházban, ezt követően megszűnik a szolgáltatás mind Wii, mind pedig Wii U konzolokon. Érdemes tehát átnézni a jelenleg elérhető kínálatot, különös tekintettel az exkluzív játékokra, hiszen az áruház bezárását követően szoftverek százai válhatnak hozzáférhetetlenné. A pontbeváltással is vigyáznunk kell, a beszerzett pontkártyák aktiválása ugyanis mindössze jövő március 27-ig él majd.

A Nintendo bejelentette Wii Shop Channel megszűnését Tovább
Biztató forrásból érkezett információ a GTA V Switch portjáról

Biztató forrásból érkezett információ a GTA V Switch portjáról

Talán kikotyogott valamit az a srác, aki az L.A. Noire átiratát is megjósolta

Egy meglehetősen izgalmas komment ütötte fel a fejét az egyik NeoGAF fórumon egy bizonyos "Vern" nevű felhasználótól, aki még a Rockstar Games hivatalos megjelenése előtt beszámolt a Nintendo hibrid konzoljára érkező L.A. Noire portról. Történt ugyanis, hogy egy ismeretlen rajongó meglehetősen negatív hangvételű hozzászólással reagált a hírre, miszerint a 40-es években játszódó nyomozós címet adja ki a több tucat kimagasló alkotásért felelős csapat Switch-re, nem pedig a Grand Theft Auto V-öt, ezt pedig nem tudta szó nélkül hagyni az állítólag megbízható kapcsolatokkal rendelkező barátunk sem sem, aki így egy egyszavas válasz formájában reagált is: "Türelem!".

Természetesen a sajtó azonnal felkapta a fejét az esetre, így hamar elkezdődtek a találgatások arról, hogy a Rockstar már dolgozik a GTA V Nintendo Switch-re érkező változatán is. Bár természetesen ilyen információkra nem szabad alapozni, nem kizárt, hogy a november 14-én megjelenő L.A. Noire-t arra használja majd a skót gyökerekkel rendelkező stúdió, hogy felmérje, hogy a Nintendo gépén mennyire lehetnek sikeresek a hasonló erőszakos jelenetekkel teli, nyílt világú játékok.

Mindenesetre érdemes eljátszani a gondolattal, hogy a számtalan díjat elnyert és  kultuszjátékká vált GTA széria legújabb részével milyen lenne akár útközben is szórakozni, kihasználva a kiotóiak legújabb kütyüjének egyedi tulajdonágait. Reméljük, hogy a jövőben ezt nem csak elképzelni, hanem megvalósítani is lehetőségünk lesz.

[Forrás: NeoGAF]

Biztató forrásból érkezett információ a GTA V Switch portjáról Tovább
süti beállítások módosítása