A mai nap két évfordulót is ünnepelhetünk.
Ma 126 éve alapították meg a Nintendo-t, a videojáték-ipar legismertebb szereplőjét. A japán vállalat akkor még kártyajátékokat készített, de szerencsére azóta rengeteg változáson ment keresztül cég, ennek köszönhetően pedig olyan méltán híres karakterek születtek meg, mint Mario, Donkey Kong, vagy éppen Link. Reméljük, hogy a jövőben is nagyszerű alkotások kerülnek ki a kiotóiak keze alól, immáron Tatsumi Kimishima vezetésével.
Véletlen egybeesés, hogy 1 éve a Nintenblog is ezen a napon indult el, azóta pedig már több száz bejegyzés érhető el az oldalon, és ennél is több lájk található a facebook-posztok alatt. Bízom benne, hogy a jövőben még több tartalom kerülhet fel az oldalra, ahogy abban is, hogy Ti továbbra is ilyen lelkesedéssel követitek majd az oldalt.