Több olyan cím is volt kint az E3-on, ami bár érkezik 3DS-re vagy Wii U-ra, a Nintendo Treehouse adásokban mégsem szerepelt.
Pár órája véget ért az E3, mi pedig átnéztük, hogy milyen játékok szerepeltek a Los Angelesi expón. Természetesen idén is akadtak olyan címek, amelyek bár érdekesek lehetnek, mégis a háttérbe szorultak a nagyobb volumenű alkotások mellett - most ezek közül azokat válogattuk ki nektek, amelyek Nintendo konzolokra is érkeznek.
Yooka-Laylee
Wii U | 2017
Kickstarteren több ezren dobták össze a pénzt a Yooka-Laylee-ra, ami nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy minőségben és játékmenetben is kiemelkedő utódja legyen a mostanában elhanyagolt Banjo-Kazooie franchise-nak. Egyelőre úgy néz ki, hogy ezt a célt simán teljesíteni tudja, de biztosat csak a jövő évi megjelenés után mondhatunk majd. Jó előjel, hogy a Wii U-s verzió lesz az "alap" - ezt portolják ugyanis a többi konzolra.
Stardew Valley
Wii U | 2016 vége
PC-n óriási sikert aratott az egyetlen lelkes programozó által készített Stardew Valley, ami le sem tagadhatná, hogy a Nintendo kézikonzoljain népszerűvé vált Harvest Moon széria ihlette. Ezzel már el is árultam, hogy a játékban egy saját farm fenntartása kapja a főszerepet, de természetesen a városka lakóval is barátkozhatunk majd, akikkel a későbbiekben fontos kapcsolatokat alakíthatunk ki. És mindezt 2016 végétől Wii U-n is megtehetjük, ami pedig a legjobb, hogy a fejlesztő megígérte, hogy a GamePad-et is rendesen kihasználja majd a cím.
Harvest Moon: Skytree Village
3DS | 2017
...aki viszont továbbra is kitart a Harvest Moon sorozat mellett, annak is van oka az örömre, hiszen a Natsume bemutatta a Skytree Village alcímen futó részt, ami 2017-ben érkezik 3DS-re. Som újdonságot nem mutata a trailer, az viszont tisztán látható belőle, hogy leginkább a sokat kritizált elődre hajaz a játékmenet, ami nem biztos, hogy jó ómen.
Runbow Pocket
New 3DS | 2016
Az egyik legjobban sikerült Wii U eShop-os játék, a Runbow kap egy New Nintendo 3DS-re érkező kiadást Runbow Pocket néven, amely mind tartalomban, mind pedig a játékmenetében megegyezik majd a nagygépes változattal, a fejlesztők ugyanis csupán a felhasználói felületbe nyúltak bele, hogy az alkotás kis képernyőn is könnyen kezelhető legyen. A handheldes verzió már alapból tartalmazni fogja Shantae-t, mint játszható karaktert, amit a Wii U-sok utólag tölthetnek majd le, természetesen ingyen.
SERVED
3DS, Wii U | 2016 nyár
A YouTube @ E3 élő műsorban mutatkozott be a Wii U-ra és 3DS-re is érkező SERVED túlélőjáték, amelyet a PlayStation Vita tulajok már régebb óta ismerhetnek. A kifejezetten érintőképernyőre készített cím remekül kihasználja a GamePad tulajdonságait (olyannyira, hogy csak azon lehet majd játszani), valamint támogatja a platformok közti cross-buy lehetőséget.
Axiom Verge
Wii U | N/A
Jotun: Valhalla Edition
Wii U | 2016 nyár
Olympia Rising
Wii U | N/A
Minecraft Battle Minigame
Wii U | június 21.
@ E3: Nintendo E3 összefoglaló | Nintenblog E3 hírfolyam