Majdnem pontosan húsz évvel ezelőtt, 1996 június 23-án került a japán boltok polcaira a Nintendo 64.
A húsz éves Nintendo 64 nem 1996-ben, hanem jóval korábban, a 90-es évek elején kezdte meg a pályafutását Project Reality néven. A kiszivárgott pletykák alapján már akkor is lehetett sejteni, hogy hardveresen nem kell szégyenkeznie majd a gépnek, a kiotói cég mérnökei ugyanis 64-bites architektúrával és elképesztő 3D-s megjelenítéssel szerelték fel a gépet. Na meg egy kazetta olvasóval, amelyre csak később derült fény egy hivatalos nyilatkozatból. A japánok azzal indokolták a meglepő döntést, hogy a betöltési sebességre kritikus kérdésként tekintenek, és a CD-ről jóval lassabb beolvasni az adatokat, mint a hagyományos cartidge-ekről.
Ez a hír nem csak a rajongókból, hanem a kiadókból is heves ellenállást váltott ki, ugyanis ebben az időben kezdette el a játékipar átállni a CD-s terjesztésre, érthető okokból: a fényes lemezek jóval több adatot voltak képesek tárolni, ráadásul a gyártási költsége is sokkal alacsonyabb volt, mint más adathordozók előállítási díja. A helyzet később odáig fajult, hogy több, a céggel addig jó kapcsolatot ápoló csapat is inkább a konkurens konzolok felé kezdett kacsintgatni. A háttérben zajló problémák ellenére az akkor már végleges nevén futó Nintendo 64 1995-ben sikeresen bemutatkozott a közönség előtt, a rajongók lelkesedése csak akkor csillapodott, amikor kiderült, hogy még egy évig halogatják a megjelenést, jelentős előnyhöz juttatva ezzel a karácsonyi szezonban már értékesített Sega Saturn-t és az első PlayStation-t.
1996 nyarán aztán megérkezett a megjelenés napja, szeptemberben pedig Észak-Amerikában is debütált a konzol egy egész vonzó árcédulával, hogy sikeresen vehesse fel a versenyt a 32-bites riválisokkal. Az árazás mellett a játékkínálat is ütősnek bizonyult, élén az első 3D-s platformerrel, a Super Mario 64-el, valamint a kicsivel később megjelent Pilotwings 64-el, ami szintén remekül mutatott a TV-k képernyőjén. Pár hónapra rá megérkeztek a további alkotások is, mint a GoldenEye 007, a Mario Kart 64, a Banjo-Kazooie, az F-Zero X és a The Legend of Zelda: Ocarina of Time. És bár a third-party címekből sem volt hiány, a Nintendo játékai jóval szebb statisztikákat produkálva megmutatták, hogy a cég konzoljait leginkább a saját játékaik képesek eladni.
A maga 33 millió eladott példányával az N64-nek nem sikerült megismételnie a NES és a SNES sikerét, több okból kifolyólag. A külsős támogatás jóval gyengébb volt a korábbi konzolok third-party kínálatához képest, a kazetták gyártása lassabban és drágábban ment, mint a CD-k előállítása, valamint az egy éves késés, amivel a Nintendo 64 debütált nem tette lehetővé számára, hogy felvegye a versenyt a jóval modernebbnek tűnő PS-el, amelyből több mint 100 millió darab talált gazdára szerte a világon.
A "bukás" ellenére mégis voltak olyan pontjai a Nintendo gépének, amelyre lecsapott a konkurencia is. Bár az N64 kontrollere nem mutatott valami fényesen, az analóg karok később a PlaySation "DualShock" névre keresztelt irányítóján is megjelentek, egyszerűbb és precízebb irányítást biztosítva ezzel több játéknál. A 4 kontroller-csatlakozó is egy olyan tulajdonsága volt a Nintendo 64-nek, amelyet nem csak a Sony, de még a Microsoft is megirigyelt, ugyanis ezzel a tulajdonságával a kiotóiak konzolja egyedüliként volt képes biztosítani négyfős többjátékos-módot a Super Smash Bros.-ban és a Mario Kart 64-ben.
A Nintendo 64 tehát a hibái ellenére is egy szerethető masinává tudott válni, köszönhetően a rengeteg minőségi címnek és az egyedülálló hardveres megoldásainak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a mai napig újabb és újabb játékosok fedezik fel maguknak ezt a gépet és a játékait - akár egy emulátoron, 3DS-en vagy Wii U-n, netalán tán magán az eredeti szerkezeten.
