Az olvasottság nem publikus.

nintenblog_sign_2.png

  • Hírek
  • Tesztek
  • Nintendo Switch
  • Wii U
  • 3DS
  • Mobil
  • amiibo
  • Arany Mario 2017
25 éves a Super Nintendo Entertainment System

25 éves a Super Nintendo Entertainment System

Negyed évszázada jelent meg a SNES az Egyesült Államokban.

Pontosan 25 évvel ezelőtt, 1991 augusztus 24-én került hivatalosan is a boltok polcaira a Super Nintendo Entertainment System az Egyesült Államokban. A későbbiekben a játékosok által csak "SNES"-két emlegetett gép a Japánban akkor már közel egy éve piacon lévő Super Famicom nyugati kiadásaként, hasonló játékkínálattal, de teljesen eltérő külsővel hódította meg Amerikát, majd pár hónappal később az európai országokat. Míg az előbbi változat szürke és lila színekben pompázott, addig a mi kontinensünkön szintén szürke színű, de sárga, zöld, piros és kék gombokkal színesített eszközök kerültek forgalomba.

Bár az előd, a NES népszerűségét nem tudta megközelíteni a Nintendo második asztali konzolja - részben a Sega Genesis sikere okán -, a játékfelhozatalában olyan, manapság már klasszikusként emlegetett címek voltak megtalálhatók, mint a Super Mario Kart, a Super Mario World, a Street Fighter II, a The Legend of Zelda: A Link to the Past, a Chrono Trigger, a Star Fox, vagy éppen a Star Fox. Rengetegen nőttek fel ezeken a címeken, hazánkban is sokaknak kötődnek az első gamer-emlékei ehhez a masinához - ha Te is közéjük tartozol és szívesen beszámolnál róluk, várjuk a történetedet a cikkünk alatt megtalálható komment-szekcióban!

1 komment SNES Hírek Nintendo Tovább
25 éves a Super Nintendo Entertainment System Tovább
Facebook Tweet Tetszik
0
1 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Nintendo Download: október 12. Nintendo Download: október 12.
  • Nintendo Download: október 5. Nintendo Download: október 5.
  • A Nintendo bejelentette Wii Shop Channel megszűnését A Nintendo bejelentette Wii Shop Channel megszűnését
  • Biztató forrásból érkezett információ a GTA V Switch portjáról Biztató forrásból érkezett információ a GTA V Switch portjáról
  • Nintendo Download: szeptember 28. Nintendo Download: szeptember 28.

A bejegyzés trackback címe:

https://ninten.blog.hu/api/trackback/id/tr811650102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2016.08.25. 12:03:42

A Yoshi's Island számomra még mindig a valaha készült egyik legjobb játék. Ha pedig azóta is játszom konzolokon, lenyomtam a lányommal pl a legtöbb LEGO játékot, de ez akkor is csúcs volt.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook Twitter

Keresés

 

 

n_banner_sw.png

 

n_banner_wiiu.jpg

 

n_banner_3ds.jpg

Hírfolyamok

n_banner_mario.jpg

 

n_banner_zelda.jpg

 

n_banner_pokemon.jpg

Kommentek

  • atisr: A hiszti kicsit túlzás, de tényleg jobbak a borí... (2017.09.06. 20:48) Minimalista játékikonok miatt borultak ki a Switch tulajok
  • atisr: Addig nem para a Season Pass amíg az eredeti ját... (2017.08.24. 20:32) Szezonbérlet érkezik a Mario + Rabbids: Kingdom Battle-höz
  • atisr: Végre! Mindig is probléma volt, WIIU-nál, hogy n... (2017.08.23. 09:48) Már PayPal-al is fizethetünk a szoftverekért az eShop-on
  • Mad Mind: Ez csak reklám. Eddig nem hallottam a gamevice c... (2017.08.13. 19:03) Szabadalmakat sértett a Nintendo a Switch-csel?
  • Gerilgfx: @tc: januárban rendeltem akksit a telómhoz (az e... (2017.08.05. 01:19) Szoftveresen javították a Switch akkumulátor problémáját
  • Utolsó 20

Partnereink

n_banner_nintendolgok.jpg

 

n_banner_futu-retro.jpg

Tovább a Facebook-ra

Impresszum | Facebook | E-mail

Animal Crossingtól Zeldáig.
süti beállítások módosítása
Dashboard