Még a tavalyi év folyamán került bejelentésre 3DS konzolokra a Dragon Quest VII: Fragment of the Forgotten Past és a Dragon Quest VIII: Journey of the Cursed King kézikonzolos kiadása - az előbbi cím azóta már meg is jelent, míg az utóbbiról eddig csak annyit tudtunk, hogy valamikor a jövő év folyamán fog a boltok polcaira kerülni. A Nintendo azoban a tegnapi nap folyamán megtörte a csendet és egy rövid bejegyzésben tudatta a rajongókkal, hogy már nem kell sokat várniuk, hogy a kezükbe vehessék az Enix népszerű RPG szériájának ezen darabját, a Dragon Quest VIII hivatalos európai megjelenési dátumát ugyanis január 20-ára határozták meg.
A közzétett hivatalos közleményből ezen kívül az is kiderül, hogy az új port az eredeti kiadás szinte minden fontosabb elemét tartalmazza majd, azonban a hordozható jellege miatt új, eddig még nem látott funkciókkal is bővítették azt. Ilyen például a részletesen taglalt gyors mentés lehetőség is: "A sietésben lévő játékosoknak ezentúl nem kell minden alkalommal egy Templomba szaladni játékállásuk elmentéséhez az új Gyors Mentés funkciónak köszönhetően, amivel bármikor elmenthetik játékállásukat, majd kiléphetnek a játékból. A türelmetlen harcosok a harcokon is gyorsabban átverekedhetik magukat az új „Felgyorsítás” funkcióval."
Azonban nem ez az egyetlen újdonság a 3DS-es verzióban, a ráadás mellékküldetések, új felfedezésre váró helyszínek, valamint az új alternatív befejezések azok számára is kedvezővé teszik a friss megjelenést, akik korábban már végigjátszották az alkotást.
Dragon Quest VIII Előzetes