Az olvasottság nem publikus.

nintenblog_sign_2.png

  • Hírek
  • Tesztek
  • Nintendo Switch
  • Wii U
  • 3DS
  • Mobil
  • amiibo
  • Arany Mario 2017
A 3DS a Nintendo Switch után is teljes mértékben támogatva lesz

A 3DS a Nintendo Switch után is teljes mértékben támogatva lesz

"A Nintendo Switch nem a 3DS utódja."

Már tegnap is közöltünk részleteken Tatsumi Kimishima a Blombergnek adott interjújából, a Nintendo elnöke viszont abban a beszélgetésben nem csak a Nintendo Switch-ről, de a cég nagy sikernek örvendő konzoljáról, a 3DS-ről is szót ejtett. Az új hardverrel kapcsolatban elárulta, hogy a Switch-en nem a 3DS vagy a Wii U utódjának szánták, hanem egy olyan konzolnak, ami otthon is használható, de akár magunkkal is vihető.

"Mi nem utódot akartunk állítani a Wii U-nak vagy a 3DS-nek, hanem azon gondolkoztunk, hogy miképpen készíthetnénk egy "teljesen új élményt". Amit ezennel bemutattunk, egy olyan tárgy, ami otthon is használható, de akár kintre is kivihető, hogy azzal és ott játsszunk, akivel és ahol szeretnénk. [...] A szoftvereknek köszönhetően a 3DS hardvereladásai folyamatosan nőnek. Tehát ennek az üzletnek még mindig megvan a lendülete. És ahelyett, hogy ezt az egészet kibelezze a Switch, mi úgy gondoljuk, hogy a 3DS-nek folytatnia kell a maga útján." - zárta a gondolatát Kimishima.

A japán vállalat egyébként már korábban is nyilatkozott arról, hogy a 3DS-sel még a Nintendo Switch megjelenése után is számolni fognak, és jövőre is folytatni fogják rá az új játékok készítését. A kézikonzol tulajdonosoknak tehát nem kell aggódniuk, a DS utódjának még egy darabig biztosan meglesz a helye a piacon, hiszen 61 millió eladott konzolt magára hagyni igencsak nagy butaság lenne a japán vállalat részéről.

Szólj hozzá! 3DS Hírek Nintendo Nintendo Switch Tovább
A 3DS a Nintendo Switch után is teljes mértékben támogatva lesz Tovább
Facebook Tweet Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Nintendo Download: október 5. Nintendo Download: október 5.
  • A Nintendo letiltja az élő közvetítéseket a Creators Program tagjainak A Nintendo letiltja az élő közvetítéseket a Creators Program tagjainak
  • Nintendo Download: szeptember 28. Nintendo Download: szeptember 28.
  • Egy játékmód hiányozni fog a DOOM Switch-es kiadásából Egy játékmód hiányozni fog a DOOM Switch-es kiadásából
  • Hírözön: Nintendo Direct 09.14. Hírözön: Nintendo Direct 09.14.

A bejegyzés trackback címe:

https://ninten.blog.hu/api/trackback/id/tr3211878889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook Twitter

Keresés

 

 

n_banner_sw.png

 

n_banner_wiiu.jpg

 

n_banner_3ds.jpg

Hírfolyamok

n_banner_mario.jpg

 

n_banner_zelda.jpg

 

n_banner_pokemon.jpg

Kommentek

  • atisr: A hiszti kicsit túlzás, de tényleg jobbak a borí... (2017.09.06. 20:48) Minimalista játékikonok miatt borultak ki a Switch tulajok
  • atisr: Addig nem para a Season Pass amíg az eredeti ját... (2017.08.24. 20:32) Szezonbérlet érkezik a Mario + Rabbids: Kingdom Battle-höz
  • atisr: Végre! Mindig is probléma volt, WIIU-nál, hogy n... (2017.08.23. 09:48) Már PayPal-al is fizethetünk a szoftverekért az eShop-on
  • Mad Mind: Ez csak reklám. Eddig nem hallottam a gamevice c... (2017.08.13. 19:03) Szabadalmakat sértett a Nintendo a Switch-csel?
  • Gerilgfx: @tc: januárban rendeltem akksit a telómhoz (az e... (2017.08.05. 01:19) Szoftveresen javították a Switch akkumulátor problémáját
  • Utolsó 20

Partnereink

n_banner_nintendolgok.jpg

 

n_banner_futu-retro.jpg

Tovább a Facebook-ra

Impresszum | Facebook | E-mail

Animal Crossingtól Zeldáig.
süti beállítások módosítása
Dashboard